Rukkolás quiche

Nem tudom, hogy a sok hó-e az oka, vagy az, hogy már közeledik a tavasz, de rettenetes módon kívánom a zöldeket.  Be is szereztem egy nagy doboz zsenge, olasz rukkolát, gyönyörűen zöldellt a polcokon. Tegnap rukkolás házi metélt volt (az is isteni, de annyira éhesek voltunk, hogy fotózásra nem maradt idő, anélkül pedig nem teszek föl receptet. Hamarosan újra megcsinálom, és lesz róla szép kép).
Ez egy kis quiche, 2 éhes ember kis salival el is tudja fogyasztani.



15 dkg liszt
6 dkg vaj
3 kis póréhagyma
5 gerezd fokhagyma
olívaolaj
5 db szárított paradicsom
kb 7-8 dkg rukkola
2,5 dl tej
4 dkg parmezán
só, bors
bazsalikom

A lisztet a vajjal szétmorzsolom, pici sót teszek bele, kevés vízzel összegyúrom, majd 15 percre a hűtőbe teszem. Közben olívaolajon megpirítom a karikákra vágott pórét, fokhagymát, majd hozzáadom az apróra vágott aszalt paradicsomot. 2 percig pirítom, beleöntöm a rukkolát, összekeverem, fél perc után pedig leveszem a tűzről, hagyom hűlni.
A tejet, a bazsalikomot, a sót, borsot és a reszelt parmezánt összekeverem.
A tésztát kiveszem a hűtőből, nyújtom, majd egy 28 cm-es formába teszem, széleit eligazítom. Jó vékony tésztát kapok. Sütőpapírt teszek a tetejére, és babot (vagy sütőgolyót) helyezek a tetejére. 8 percig sütöm 200 fokon, majd leveszem a papírt és még 3 percig a sütőben hagyom. Kiveszem, ráhalmozom a rukkolás keveréket, leöntöm a tejes öntettel és 180 fokon 45 perc alatt készre sütöm.

Megjegyzések

  1. mostanság én is zöldmániában szenvedek, nagyon várom már a tavaszt. nagyon szép ez a fotó! :)

    VálaszTörlés
  2. Ó igen, a sok fehér után kell egy kis zöld. Gyönyörű a kép!

    VálaszTörlés
  3. nagyon jól néz ki, biztosan finom is!

    VálaszTörlés
  4. Én meg egész évben rukkola-függőségben szenvedek. Nagyon szeretem és teszek is szinte mindenbe, de ilyen formában még nem próbáltam. Tetszik az ötlet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések