2010. február 22., hétfő

Mángoldos-paradicsomos pite, avagy együk magunkat fiatallá

A szakácskönyv, amiből ez a recept is származik, valahogyan kikerült a konyhai vérkeringésből, így a minap nagy örömmel vettem újra kézbe. Tele van jobbnál jobb zöldséges és gyümölcsös receptekkel, amik nemcsak finomak, de nagyon jót tesznek az ember testének-lelkének. Ez pedig dr. Struncz Örök fiatalság c. könyve, ami nem kevesebbet igér, mint azt, hogyha az ő útmutatásai szerint étkezünk (és mozgunk is!!), akkor 2 éven belül megfiatalodunk.Véleménye szerint az ember sejtjei 2 évenként megújulnak, így van esély arra, hogy megállítsuk a biológiai óránkat.
Nos, íme egy recept a sok közül, amit már évekkel ezelőtt is többször elkészítettem, akkor is nagyon ízlett, és most is.

tészta
15 dkg teljes őrlésű búzaliszt
10 dkg túró
1 tk sütőpor

2 ek olívaolaj
fél dl tej
rávaló
30 dkg mángold
4 kis paradicsom
1 sonkahagyma (vagy vörös)
2 ek olívaolaj
5 dkg mozarella
1-1,5 dl tej
1 tojás
só, bors
szerecsendió

A tésztához a hozzávalókat összegyúrom, nyújtom, majd egy 26 cm-es formába teszem, villával megszúrkálom. A tészta elég lágy, ragadós, bőven kell lisztezni, de így lesz finom, puha sütés után is. 180 fokos sütőben 10 percig elősütöm.
Közben a hagymát kettévágom, és nagyon finoman felszeletelem. Az olajon megdinsztelem, majd hozzáadom az apróra darabolt mángoldszárat és együtt pirítom 3-4 percig. Ezután beledobom a feldarabolt mángoldleveleket, és 2 perc párolás után az elősütött tésztára halmozom. Ráteszem a félbevágott kis paradicsomokat és a mozarella golyókat is.
A tejet a tojással, sóval, borssal, szerecsendióval összekeverem, és ráöntöm a zöldséges tésztára. 180 fokon 35 percig sütöm. Forrón tálalom.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól hangzik és nagyon jól néz ki! Már félig meg van írva egy bejegyzésem, ami az antioxidáns hatású ételekről szól majd (még csoki is van benne):) És pont az a címe, hogy együnk, hogy fiatalodjunk :) Hát együnk! Rajtunk ne múljék a fiatalság...

    VálaszTörlés
  2. nagyon jól néz ki! alig várom a tavaszt, hogy friss, zsenge zöldségekkel készítsek quiche-t!:)

    VálaszTörlés
  3. Már én is nagyon várom a tavaszt, Starfokker! Be fogok nézni hozzád vmi jó kis receptért, imádom a quiche-t!!

    VálaszTörlés