Sárgaborsó főzelék chilis sült hagymával

Gyerekkorom nagy kedvence a sárgaborsó főzelék, amit manapság is gyakran készítek egy kissé átalakított verzióban, lisztmentesen, sok fokhagymával, egy kis kurkumával a szép sárga színért és végül chilis, paprikás sült hagymával meglocsolva. Finom, nem igényel túl sok előkészületet, és kb 1 óra alatt elkészül.




2 főre
25 dkg sárgaborsó
1 közepes fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
3 ek olaj
1 tk kurkuma + pici pirospaprika

chilis, paprikás sült hagyma
2-3 ek olaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 chili
1-2 tk őrölt pirospaprika
1 közepes paradicsom (opcionális)


A sárgaborsót 3 órára beáztatom. A tévhittel ellentétben nem kell egész éjszaka áztatni, tehát ha reggel döntünk úgy, hogy ebédre sárgaborsót főznénk, akkor 3 óra után már megtehetjük. Leöblítem és felteszem főni annyi vízben, hogy bőven ellepje. Fedő alatt kb fél órán át főzöm. Közben a felaprított vörös- és fokhagymát olajon megpirítom. Ha már szinte megpirult, megszórom kurkumával és egy kis pirospaprikával, majd még 1 percig pirítom. A kurkumás hagymát a sárgaborsóhoz öntöm, ha szükséges, adok hozzá még vizet, sózom és addig főzöm, amíg a sárgaborsó szétfő (kb még fél óra).
Elkészítem a sült hagymát. A vöröshagymát karikákra vágom és az olajon nagy lángon megsütöm a chilivel. Leveszem a tűzről, pirospaprikával megszórom, vízzel felengedem és tovább párolom. Sózom. Gyakran egy apró kockákra vágott paradicsomot teszek hozzá és együtt készre párolom, de anélkül is nagyon finom.
A főzeléket forrón, a sült hagymával gazdagon meglocsolva tálalom. Hideg napokon remek étel!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések